Pénzügyekről tömören, érthetően

Business7

Business7

Beszéljünk róla: kamatperiódus, törlesztőrészlet, jegybanki alapkamat és a BUBOR

2023. február 18. - Laszlo7

Úgy érzed bonyolultak az olyan pénzügyi szakkifejezések, mint a "kamatperiódus", "törlesztőrészlet", "jegybanki alapkamat" és "BUBOR"? Ne aggódj, nem vagy egyedül. Ezek a kifejezések bárki számára zavaróak lehetnek, különösen azok számára, akik nem foglalkoznak ezzel napi szinten. Pedig megértésük elengedhetetlen, ha pénzt vesz fel vagy azon gondolkozol. Ebben a bejegyzésben röviden, tömören bemutatom a fenti témát, hogy ezzel tudatosabb döntést tudj hozni pénzügyeid terén.

chart-gc7110cfa5_1920.jpg

Kamatperiódus

A kamatperiódus azt az időtartamot jelenti, amely alatt egy kölcsön kamatát kiszámítják, egy kamatperióduson belül mindig fix hitelkamattal lehet számolni. Ezt az időszakot általában a kölcsönszerződésben határozzák meg, és a kölcsön típusától függően változhat. A hitelintézetek különböző kamatperiódusú hiteleket kínálnak. Minél rövidebb a kamatperiódus, annál alacsonyabb kamatláb mellett juthatsz a hitelhez. Minél hosszabb időre fixálod hiteled kamatát, annál inkább kiszámíthatóbb és előre tervezhető hitelkonstrukciót kapsz, viszont cserébe magasabb hitelkamatot kell fizetned. Például egy jelzáloghitel kamatperiódusa lehet egy hónap, míg egy autóhitel kamatperiódusa lehet hat hónap.

 Jelenleg az alábbi kamatperiódusokkal találkozhatsz hitelintézeteknél:

  • 3 havi
  • 6 havi
  • 12 havi
  • 3 éves
  • 5 éves
  • 10 éves
  • 15 éves
  • 20 éves

A kamatperiódus alatt a kamat a kölcsön fennálló egyenlege után keletkezik. A kamatláb lehet fix vagy változó, és a fennálló egyenleg százalékában határozzák meg.

Törlesztőrészlet

A törlesztőrészlet az a pénzösszeg, amelyet rendszeresen fizetned kell a hitel visszafizetésére. Ezt az összeget általában a kölcsönszerződésben határozzák meg, és a kölcsön típusától függően lehet fix vagy változó. Például egy jelzáloghitelnek lehet fix törlesztőrészlete, ezzel szemben egy hitelkártyának lehet változó törlesztőrészlete, amely a fennálló egyenlegtől függ.

A törlesztőrészletet úgy határozzák meg, hogy a kölcsön egy meghatározott idő alatt kamatokkal együtt visszafizetésre kerüljön. A törlesztőrészlet nagysága a kamattól, a kölcsön hosszától és a felvett összegtől függ. A törlesztőrészlet összetétele tőke-, kamat- és egyéb díj törlesztésből áll össze, változó mértékben a futamidő alatt. A nagyobb törlesztőrészlet azt jelenti, hogy a kölcsön gyorsabban törlesztésre kerül, míg a kisebb törlesztőrészlet azt jelenti, hogy a kölcsön visszafizetése hosszabb időt vesz igénybe. Az esetek legnagyobb többségében havonta fizetendő összeg.

housebuilding-g4ea35edea_1920.jpg

Jegybanki alapkamat

 A jegybanki alapkamat az a kamatláb, amelyet az adott ország központi bankja (Magyarország esetében az MNB, azaz a Magyar Nemzeti Bank) a kereskedelmi bankok számára a hitelekért felszámít. Ezt a kamatlábat általában a gazdaságban a pénzkínálat és az infláció szabályozására használják. Mértékét a központi bank határozza meg. Ha a központi bank emeli az alapkamatlábat, a kereskedelmi bankok számára drágábbá válik a hitelfelvétel, és ez magasabb kamatlábakat eredményezhet a lakosság és a vállalkozások számára.

A központi banki alapkamat az ország valutájának árfolyamára is hatással lehet. Ha a központi bank emeli az alapkamatot, a valuta felértékelődhet más valutákhoz képest, mivel a befektetőket vonzhatják a magasabb kamatok.

A jegybanki alapkamat befolyásolja a banki betétek után járó, valamint a hitelekre fizetendő kamatot. Bár a legtöbb bank 2012 áprilisától már a BUBOR-hoz (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb-hoz), illetve állampapír referenciakamatokhoz is kötheti hiteleit.

 BUBOR

 A BUBOR a Budapest Interbank Offered Rate rövidítése, és arra a kamatlábra utal, amelyen a magyar bankok egymásnak pénzt kölcsönöznek. Ezt a kamatlábat a Magyar Nemzeti Bank határozza meg naponta, és a magyarországi kamatlábak viszonyítási alapjául szolgál. Például egy fogyasztási hitel kamatlába a BUBOR plusz egy fix százalékban kerülhet meghatározásra.

A BUBOR a piaci feltételek és a hitelkereslet függvényében változhat. Nagy hitelkereslet idején a BUBOR emelkedhet, ami magasabb kamatlábakat eredményezhet a fogyasztók és a vállalkozások számára. Ezzel szemben alacsony hitelkereslet idején a BUBOR csökkenhet, ami alacsonyabb kamatlábakat eredményezhet a fogyasztók és a vállalkozások számára.


Összefoglalva, a kamatperiódus azt az időtartamot jelenti, amely alatt egy hitel kamatát kiszámítják, a törlesztőrészlet a hitel visszafizetésére fizetett rendszeres összeg, a jegybanki alapkamat az ország központi bankja által a kereskedelmi bankoknak felszámított kamatláb, a BUBOR pedig a magyarországi hitelezés referencia-kamatlába.

Remélem ezzel a rövid bemutatással közelebb hoztam számodra ezeket a pénzügyi szakkifejezések. Ezzel könnyebb döntést tudsz hozni egy esetleges hitelfelvétel előtt.

Három lehetőség, hogy erős első benyomást kelts új munkahelyeden

Nagyon értékes az első néhány hét egy új munkahelyen. Új munkavállalóként időre van szükséged ahhoz, hogy eredményeket tudj felmutatni. Másfelől nyomás van rajtad, hogy a lehető leghamarabb felvedd a fonalat. Vannak bizonyítékok arra, hogy ha valakiről pozitív véleménye van a kollégáknak, nagyobb valószínűséggel kedvezően értékelik a viselkedését, mint amikor negatív benyomást kelt.

compass-gdde6b8281_640.jpg

Az alábbi 3 tényezőre érdemes odafigyelned:

Az első munkanapod előtt kezdődik a folyamat.

Mit értek ez alatt? Még a munkába érkezés előtt készen kell állnod az első napra. Ha új vagy egy cégnél, mindent meg kell tanulnod róla. Olvass cikkeket, nézd meg a honlapját. Fontos a cégkultúra. Tudj meg minél több információt a vállalatról.

A cél azonban az, hogy megismerkedj azokkal a kifejezésekkel, amelyekkel a munkahelyen szembesülhetsz. Állj készen a kérdések listájára, amelyeket feltehetsz, amikor elkezdődik az egész munkába állási folyamat. Abban a pillanatban, mikor bekerülsz a vállalathoz, rohamtempóban érkeznek az információk. Tehát minél jobban felkészültél, annál egyszerűbb lesz az özönvíz kezelése.

Ez a felkészülés lehetővé teszi, hogy az első napon magabiztosnak tűnj. Ennek eredményeként jobb kérdéseket tehetsz fel. Ezenkívül nagyobb valószínűséggel emlékszel vissza arra, amit mondanak. Mindezek a pontok azt a látszatot keltik, hogy jól szervezed a feladataidat. 

A hallgatás fontos, először szerezz információkat.

Amikor először érkezel egy új vállalathoz vagy területet váltasz, nagy a kísértés, hogy feltűnést kelts. Tudom, nem mindenki extrovertált. Vannak visszafogottabb személyiségű emberek. Ez utóbbi személyiségűeknek javasolják, először lépjenek kicsit hátra és figyeljenek.

Amikor először csatlakozol egy szervezethez, egyszerűen csak az emberekre koncentrálj. Milyen aggodalmaik vannak? Hogyan kommunikálják álláspontjukat adott témában? Mit fogalmaznak meg prioritásaikként. Minél több információt gyűjtesz be hozzávetőlegesen, annál jobban képbe kerülsz, ezzel erőfeszítéseidet a kulcsfontosságú feladatokra összpontosíthatod.

stickies-gaca6b7076_640.jpg

Állj a kollégák és ezzel a vállalat rendelkezésére.

Beiktatási beszédében John F. Kennedy a következőt mondta: „Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.” Bármilyen szerepet is vállalsz, kezdetben arra kell összpontosítanod, hogyan támogathatod a körülötted lévőket. Ezzel a vállalat céljait előrébb mozdítani. Az emberek emlékeznek másokra, akik segítettek nekik. Ezenfelül a legtöbb ember vissza akarja adni mindezt azoknak, akik szívességet tettek nekik. Ha idődet egy új csapatnál azzal kezded, hogy másoknak segítesz, kedvező első benyomást kelt, és számíthatsz ezekre a kollégákra, ha a jövőben segítségre fogsz szorulni.

www.fastcompany.com; www.cvonline.hu

Hónap befektetési alapjai - 2021. július

Új sorozat posztot indítok ezzel a címmel. Célja a hazai piacon elérhető befektetési alapokat akarom bemutatni, összehasonlítani. Könnyen, érthetően áttekinteni a főbb paramétereket, miket tartalmaz az adott alap. Szubjektív választás során, én választom ki saját kockázati értékeimet is figyelembe véve ezeket az alapokat.

Főbb szempontok

  • az alap legalább 5-10 éve létezzen
  • legalább a 5 %-os éves hozama legyen, ez alatt nem érdemes befektetési alapban gondolkodni. Azoknak ott a Magyar Állampapír Plusz, ami fix 5%-os hozamot produkál.
  • maximum két évben lehet veszteséges (az elmúlt 5-10 éves viszonyban)
  • portfólió összetételét meg kell vizsgálni, ne legyen túl nagy hangsúly egy terméken.

Ezzel a szemlélettel első választásom, a Hold részvény befektetési alapra és az OTP Paletta alapra esett. Mivel hasonló kockázattal és földrajzi kitettséggel rendelkeznek.

Hold részvény befektetési alap

A Hold alapkezelő, régi nevén Concorde, jó név a piacon. Szám számos bank forgalmazza alapjait. Több rangos díjat és elismerést zsebeltek be az évek során.
Az alap hosszú távú, közepes kockázatú kategóriába sorolható. Döntően közép európai részvényeket tartalmaz. Pontosabban CETOP indexet. Ez utóbbi a BET által kezelt index, Lengyelország, Csehország, Ausztria és Magyarország vállalatainak papírjait találod meg ebben a pakettben. A múlt adatai nem tükrözik biztonságosan a jövőt, viszont támogatást nyújt. Az elmúlt 10 évben egyszer volt veszteséges éve, ami jónak számít. COVID hullámot ez az alap is megérezte, viszont gyorsan talpra állt és be is hozta a növekvő ütemet. Ebből adódóan nem érdemes alapozni az elmúlt évi 20-40 %-os hozamra, viszont a hosszú távú 10%-os éves növekedés teljesítménye jó jel a jövőre nézve.

OTP Paletta alap

Magyarország egyik legnagyobb alapkezelője. Nem mellesleg az OTP csoport tagja. Számos bank forgalmazza alapjait.
Ez az alap is elsősorban közép kelet európai vállalatokat tartalmaz, valamint USA, török kitettsége is található. Az alap hosszú távú, közepes kockázatú kategóriába sorolható. CETOP indexet tartalmaz döntően. Továbbá RDX Extended USD indexet is tartalmaz, itt található telekommunikációs (AFK Sistem DRC), pénzügyi (Sberbank), Olaj-gáz (Gasprom) iparági vállalat. Valamint Dow Jones Turkey Titans 20 index. Ez utóbbi török papírokat tartalmaz, többek között pénzügyi szektor papírjait, ami közel 40%-ot tesz ki (Turkiye Garanti Bankasi A.S, Akbank T.A.S.). Tartalmaz szolgáltatás, telekommunikációs, valamint IT részvényeket is. COVID hatását ez az alap is megérezte, viszont talpra állt és be is hozta a növekvő ütemet. Ez az alap szerényebb 5-10% közötti hozamokat produkál, viszont a kitettsége jól diverzifikált. Az elmúlt 10 évben kétszer volt veszteséges éve, ami még megfelelőnek számít nálam. 

20210715_hold_otp.JPG

Sharpe mutató 

A Sharpe mutató lényege, hogy a hozam mellett számításba veszi, hogy milyen kockázat (szórás) mellett érte el az eredményt a befektetési alap. Számítása a következő: Sharpe mutató = (befektetési alap évesített hozama - kockázatmentesen elérhető évesített hozam) / befektetési alap hozamának szórása. Ennek köszönhetően össze lehet hasonlítani befektetési alapokat.

Kockázatmentesen elérhető évesített hozamot kiszámolni szinte lehetetlen, ezért én a 10 éves átlaghozamot felezem meg, amit köteles lenne teljesíteni egy alapnak.

A fenti két alap számításai a következők:

Hold részvény befektetési alap:
(44,1-5,55) / 14,6 = 2,64

OTP Paletta alap:
(15,1-2,35) / 13,2 = 0,97

Megkaptad ezt az eredményt, viszont mit mutat meg? A befektetési alap sharpe-mutatója 2,64, azaz 5,55% kockázatra 2,64% extra hozamot kaphatsz. Azaz a két alap közül a magasabb hozamú Hold nagyobb extra hozamot produkál, így érdemes ebben gondolkodni. Viszont szem előtt kell tartani, hogy a mutató a pozitív irányú kilengéseket is figyelembe veszi, ami számunkra előnyös a negatívval szemben.
A két alap közül a Hold részvény befektetési alap a fenti adatok alapján jobban teljesít. További előny számomra a kevésbé aktív portfólió kezelés. A Paletta alap RDX Extended USD index irányba történő nyitás szuper, viszont a török kitettség miatt számomra nem befutó (belpolitika, gazdasági hatások számomra kockázatosak).

Térjünk ki kicsit a CETOP indexre, ha már mind a két alap tartalmazza. A CETOP indexbe maximum 25 vállalat részvényei kerülhetnek be és egy tőzsdére egy időben maximum 7 részvény kerülhet az indexbe. Az index devizaneme euró. Jelenleg a legnagyobb arányban az OTP bank és az Erste bank található 8-8%-ban. A 10 legnagyobb arányú vállalat az alábbi ábrán láthatod. Itt bankok, biztosító társaság, kereskedelmi szektor, valamint olajfinomító és benzin kereskedő vállalatai található meg. cetop_top10.JPG

 

A fent olvasható bejegyzés nem befektetési tanács, jogilag nem felel meg a szolgáltatásnak, hiszen nem adok személyre szóló tanácsot. Kérlek tartsd szem előtt, hogy ez a bejegyzés kizárólag tájékoztató jellegű, nem minősül értékpapírok jegyzésére, vásárlására vagy eladására történő felhívásnak. Ugyan a megjelenő információk olyan adatokat és információkat tartalmaznak, amelyeket megbízhatónak és pontosnak tartok, a leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban felelősséget nem vállalhatok.

Forrás: otp.hu, hold.hu, bamosz.hu, bet.hu

A megtakarítás fontos, de melyiket válaszd? II. rész

Az előző bejegyzésben áttekintettük az alacsony kockázatú befektetési lehetőségeket. Ebben a posztban szintet lépünk és közepes-magas kockázati termék típusokat mutatok be. Ide sorolom a befektetési alapokat, ETF-et, valamint bizonyos esetekben a TBSZ és önkéntes nyugdíjmegtakarítási számlát. (Ez utóbbi kettőt később kifejtem bővebben.) analysis-1841158_1280.jpg

Kezdjük is el, mi is az a befektetési alap. Ez egy olyan befektetők közös tulajdonában lévő vagyon tömeg, amit egy alapkezelő hoz létre és kezel. Egy befektetési alap többféle terméket tartalmazhat. Értem ezalatt egy alapba lehet egyszerre állampapír, részvény, ingatlan vagy akár kötvény is.

Mi értelme van, hiszen ezt külön-külön is meg lehet venni?

Ennek a terméknek a nagy előnye, hogy mivel több terméket tartalmaz nagyobb a kockázati megoszlás (diverzifikáció). Azaz tegyük fel az alap X terméke -2%-os veszteséget produkál, ezzel szemben az Y termék 3% nyereséget könyvel el, akkor azt látod, hogy az alap 1% nyereséget termelt. Ezzel szemben, ha csak az X és az Y terméket veszed meg külön-külön veszteséged lehet (pl.: X, Y termék aránya 80:20). Ezzel a típusú termékekkel kockázatot, azaz diverzifikálhatod a portfoliódat. (azaz csökkentheted a kitehetségedet 1-1 szektor, terület iránt)

Befektetési alap lehet nyilvános (mindenki számára elérhető), zártkörű (csak bizonyos személyek vehetik meg), valamint nyíltvégű (azaz nincs lejárta) és zártvégű (az idetartozó termékeknek van lejárata, amit előre megadnak). A legtöbb itthon elérhető befektetési alap nyilvános és nyíltvégű. Zárt végű befektetési alapot nem találtam, ami forgalomban van. A CIB Banknál volt elérhető legutoljára.

dices-over-newspaper-2656028_1280.jpg

Ma már rengeteg lehetőség közül választhatsz, ami egyben nagy szabadságot jelent másfelől nehéz a választás. Ebben segíthet egyes pénzügyi szakemberek, valamint a MIFID teszt kitöltésével ajánlásokat kaphatsz, hogy milyen termékeket célszerű választanod. Ez utóbbit bankokban kötelező és ők a teszt eredménye alapján a kategóriádba sorolt, kockázatú terméket kínálják számodra.
Kereskedhetsz olyan alappal, ami döntően ingatlanokat tartalmaz vagy akár IT, egészségügy, autóipar szektorra specializálódott. Ezekből az alapokból rengeteg forog a piacon (Itthon elérhető nagyobb forgalmazók: Amundi, Diófa Alapkezelő, OTP Alapkezelő, HOLD stb.) Ezek mind más és más terméket tartalmaznak.

A részletes leírást a tájékoztatóban/szabályzatokban találod, itt térnek ki, hogy milyen arányban tartanak egyes komponenseket (pl.: ingatlan 10-30%, állampapír 50-70%, stb.), mennyire aktívan kezelik az alapot (egyes termékek, hogy kerülnek be, hogy kerülnek ki, valamint milyen időközönként történik meg mindez).
Minden Magyarországon forgalmazott alapnak kell rendelkeznie Kiemelt befektetői információ (KIID) dokumentummal. Ebben röviden összefoglalják a fontosabb pontokat, céljaikat, kockázati besorolást, portfolió összetételét, valamint a költségeket.
Igen, ennek a kényelemnek ára van. Az úgynevezett portfóliókezelésnek a legtöbb esetben pár százalékos költsége van. Ezzel érdemes számolnod mivel egy esetleges akár veszteséges év után is meg kell fizetni ezt a többletköltséget.

Befektetési alapokhoz szükséged lesz egy befektetési számlára, ami elkülönül a normál bankszámládtól. Ugyanis ezen csak megtakarításokat tarthatsz. Ezen felül érdemes számolni azzal, hogy majdan amikor vissza akarod váltani nem azonnal íródik jóvá ez az összeg számládon, hanem a legtöbb esetben pár napos átfutási idővel kell számolnod. Ezt tartalmazza a KIID dokumentum, valamint a termék hirdetmény, de érdemes személyesen is érdeklődni erről. Ugyanis, ha szükséged van gyorsan a pénzedre ez alapján megfelelő helyről tudsz kivenni.

ETF (Exchange Traded Fund)

Az ETF egyszerűen egy nyíltvégű befektetési alap, amelynek árfolyama mindig egy meghatározott termék árát vagy árfolyamát követi le. Az ETF-ek egyedisége abban rejlik, hogy ugyanúgy kereskedhetünk velük a tőzsdén, mint a részvényekkel. Ez a termék lehet egy ország tőzsdeindexe (pl.: BUX-index), valamely nyersanyag (arany, ezüst, olaj) ára, vagy akár a gazdaság egy adott szektorának (pénzügy, egészségügy, IT) részvényei.
Az ETF-ek döntően passzív portfóliókezelési stratégiát folytatnak, azaz automatikusan követik a kiválasztott index összetételét. Viszont vannak aktívan kezelt portfóliók is.
A tőzsdén kereskednek nagy előnye, hogy a legmagasabb szintű ellenőrzésnek és szabályozásnak vannak alávetve. Az európai ETF-ek nagy része UCITS jelöléssel látják el. A befektetők számára ez azt jelenti, hogy az ezen jelöléssel ellátott eszközök biztonságosabbak és ellenőrzöttek.

Két jelöléssel kell még tisztában lenned, ezek nem mások, mint az Acc és a Dist.

  • Acc, azaz az Accumulating. Nem mást jelent, mint az osztalékot amit az ETF után kapnál újra befektetik, ezzel növelik az ETF értékét.
  • Dist, azaz a Distributing. Ami azt jelenti az ETF után az osztalékot pénzben kifizetik neked.

Forrás: www.ishares.com

Miért is fontos ez? Az adózás miatt, ugyanis az osztalék után adót kell fizetni. Jelenleg az osztalék után 15%-ot, VISZONT USA termékekre, HA nincs adózási megállapodás a szolgáltatónál, ahol befektettél, akkor USA-n kívüli személyekre vonatkozó 30%-ot kell fizetned az osztalék után. Azaz adózási szempontból kell eldöntened, hogy melyiket választod.
Hasonló befektetési alapokhoz egyetlen termék vásárlásával egy teljes portfólióhoz jutunk hozzá, ami leképzi a mögöttes termék árfolyammozgását.
Előnye a befektetési alapokhoz képest a költsége. Döntően sokkal alacsonyabb (legtöbb esetben 1% alatti), valamint azonnal jóváíródik a számlán az összeg, nem kell akár napokat várni. A befektetési alapokhoz hasonlóan ehhez is befektetési számla nyitás szükséges.

Nagyobb ETF kezelő vállalatok: iShares, Vanguard, Invesco

Ezeknél a típusú megtakarításoknál nagyobb a kockázat, viszont a statisztikák szerint a legtöbb esetben a nyereség is nagyobb. Hosszabb, éves/évekre érdemes ide fektetni a pénzedet. Ugyanis nagyobb az ármozgás (volatilitás) ami miatt pár nap alatt nagyot nőhet vagy akár csökkenhet is. Viszont éves távlatból már jelentősebb nyereséget realizálhatsz.

 

 

A fent olvasható bejegyzés nem befektetési tanács, jogilag nem felel meg a szolgáltatásnak, hiszen nem adott személyre szóló tanácsot. Kérlek tartsd szem előtt, hogy ez a bejegyzés kizárólag tájékoztató jellegű, nem minősül értékpapírok jegyzésére, vásárlására vagy eladására történő felhívásnak. Ugyan a megjelenő információk olyan adatokat és információkat tartalmaznak, amelyeket megbízhatónak és pontosnak tartok, a leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban felelősséget nem vállalhatok.

Hogyan fizethetsz bankkártya nélkül? Mobiltárca lehetőség

Egyre többen használják fizetésre mobiljukat. Ezt a trendet a COVID következményének is „köszönhetjük”. Bár, már trend a készpénz használatának évről-évre csökkenő használata. A kártyás és mobilos fizetés kezd előtérbe kerülni. Sokan tértek át könnyű használatának és a kényelemnek köszönhetően. Lássuk be, könnyebb egy kártya, mint egy pénztárca teli aprópénzzel. Ha pedig mobillal fizetsz még ezt is elhagyhatod. Ma már szinte mindenki számára elérhető a mobilfizetés lehetősége. Ehhez NFC képes okostelefonra van szükséged.
Ebben a bejegyzésben körüljárom a lehetőségeit és használatát, hogyan kell vele üzletben fizetni.

payment-systems-1169825_1280.jpg

A mobilfizetés valójában bankkártyás fizetésnek minősül, még ha fizikai formában nincs is nálad a bankkártya. Röviden a telefonon NFC chip tárolja a bankkártya adatait és a leolvasóhoz érintve kommunikál a terminállal.
Az említett NFC chippen felül szükséged lesz egy mobiltárca alkalmazásra is, aminek segítségével a fizetési tranzakcióidat elvégezheted. Android és iOS rendszeren is elérhető, erről majd írok részletesebben később.
Ha ez a kettő megvan már csak regisztrálni kell az alkalmazásban a bankkártyát és használhatod is.

Felmerült a kérdés kell-e folyamatos internetkapcsolat a használatához. A válasz nem, mivel az applikáció védett formában tárolja az adatokat. Viszont időnként fel kell csatlakozni az internetre, hogy kommunikáljon az applikáció a bankkal. Ezzel azonosítva, hogy te használod a kártyát. Fontos arra is kitérni, hogy nem szükséges plusz SIM kártya. Továbbá mobilfizetésnek nincs plusz költsége sem. (Azaz normál kártyás vásárlásnak felel meg.)

Hogyan működik a fizetés?

Először is a telefonon bekapcsolva kell lennie az NFC funkciónak, mert enélkül nem működik. A mobil képernyőjét fizetés előtt fel kell oldani. Ezt követően a telefont már csak a terminálhoz kell érinteni és tudsz vele fizetni, úgy mintha bankkártyával fizetnél. A legtöbb helyen elfogadják, de érdemes figyelni, hogy NFC támogatott legyen a POS olvasó. Az MNB adatai szerint jelenleg a POS terminálok közel 90%-a rendelkezik ezzel a lehetőséggel.

Milyen alkalmazása lesz szükséged?

Ahogy említettem szükséged lesz egy mobiltárca alkalmazásra. Az iOS esetén egyszerű az Apple Pay, amit a legtöbb Bank már támogat. Itthon a következő bankok támogatják: Budapest Bank, CIB Bank, Curve, DiPocket, Erste Bank, Gránit Bank, iCard, K&H Bank, MKB Bank, Monese, MTB, OTP Bank, Paysera, Raiffeisen Bank, Revolut, Takarékbank, TransferWise, ZEN.COM.
Az alkalmazáson belül hozzá tudod adni a kártyádat. A legtöbb esetben aktiválni kell, ehhez egy kódot küldd a rendszer, amit megadva véglegesíteni tudod a hozzáadást.
Apple Pay hozzáadás hagyományosan beírva vagy a kártyát lefotózva is hozzá tudod adni, ez utóbbi esetén a CVC kódot kéri csak a rendszer.
Továbbá, aki rendelkezik Apple Watch kiegészítővel tudja szinkronizálni a bankkártyáját. Itt már nem kell aktiválni csak a CVC kódot kéri, mivel azonosítás iPhon-on megtörtént.
A képekkel illusztrált leírást megtalálni az Apple honlapján.

apps-2558373_1280.jpg

Android rendszer esetén több bank is kínál mobilpénztárca szolgáltatást (Budapest Bank, Erste Bank, Gránit Bank, K&H Bank, MKB bank, OTP bank, Raiffeisen bank)
A legtöbb szolgáltató csak a saját kártyáját fogadja el. Az OTP Simple kivétel, Ők más bank kártyáját és elfogadják. A kártya hozzáadása hasonló, mint az Apple Pay esetén.
Mivel a Simple fogadja el a legtöbb bankkártyát, az ehhez kacsolódó leírást belinkelem ide.

Biztonságos a mobilfizetés?

Sokan tartanak az adataik ellopásától. Viszont a mobilfizetés sok értelemben biztonságosabb a normál kártyás megoldásnál. Az applikáció a kártyádat titkosított változatban használja. Ebből adódóan kevésbé kitett a támadásoknak.
Továbbá fizikai kártya elvesztésekor Paypass megoldással illetéktelenek vásárolhatnak vele, ez mobil esetén képernyőzár védelem miatt nem lehetséges.
A biztonságot tovább növelheted, ha virtuális kártyát használsz és nem fizetsz rá sok pénzt. Ilyen megoldás lehet a Revolut.

Összességében elmondható, Magyarországon szinte mindenki számára elérhető, mind iPhone mind Android készülék tulajdonosoknak.
Ez a szolgáltatás. egy kényelmes, biztonságos alternatívája a fizikai kártyának. Applikáció választásnál az egyéb applikáción belüli szolgáltatásokat is érdemes megnézni és ennek megfelelően kiválasztani a neked megfelelőt.

Ha bármi tapasztalatod van, vagy nálad másként működik valami, írd le kommentben! Továbbá érdekelne, hogy szerinted hasznos-e a mobillal történő fizetés? Használod ezt a lehetőséget?

Gyorskölcsönről pár szóban

Egyre nagyobb az érdeklődés a vállalkozások részéről a gyorskölcsön iránt, amit a Korány döntése során a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) indított el a COVID járvány negatív gazdasági hatásainak leküzdése érdekében. Tényleg jó ez? Mindenki igényelheti? Mik a feltételei? Ezeket járom most körül.

Kamatmentes újraindítási gyorskölcsönről döntöttek az Állam részéről, amit a legtöbb helyen 10 milliós ingyen hitel néven ismernek vagy hallottak róla. 2021 március 8.-tól 2021 november 30.-ig lehet igénybe venni.

covid-19-5511070_1280.jpg

Mik az alapvető tudnivalók erről konstrukcióra:

  • 1-10 millió forint lehet a kölcsön összege. DE nem haladhatja meg a vállalkozás 2019.évi lezárt üzleti évének árbevételét.
  • egy vállalkozás csak egyszer igényelheti
  • futamidő maximum 120 hónap
  • kölcsön kamata 0% (ügyfél által fizetendő)
  • rendelkezésre tartási idő maximum 3 hónap, türelmi idő maximum 36 hónap
  • önerő nem szükséges hozzá
  • 2019-ben alapított vállalkozások is igényelhetik a hitelt, melyek az alapítás évében pozitív üzemi eredményt értek el (áprilisi feltétel módosítás ez a pont)

Kik igényelhetik?

Mikro-, kis-, és középvállalkozások, melyeket a járvány leginkább hátrányosan érintett. Ide tartozik többek között az éttermek, mozik, múzeumok, állatkertek, sportlétesítmények, konditermek, vidámparkok, szállodák, kempingek, és egyéb más szálló hely szolgáltatások. Pontos listát az MFB oldalán lehet megtalálni, ahol az egyes TEÁOR tevékenységi körök felsorolása kerültek. Társas vállalkozások és egyéni vállalkozások is benyújthatják igényüket. TEÁOR számnál a főtevékenység a mérvadó. Az ország bármely területéről lehet igényelni, nincs kizárva Budapest és a közép magyarországi régió. Viszont negatív információval rendelkező cégek nem igényelhetik úgymint, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb megszüntetésre irányuló eljárás alatt állók

Mire fordítható ez az összeg?

Ezt a konstrukciót a világjárvány és a gazdasági következményei okozta válság elhárítására hozták létre, ebből adódóan a kölcsön nem használható fel beruházásra és hitelkiváltásra, nem válhat szabad felhasználású hitellé. Legfőbb célja a COVID járvány elmúltával a vállalkozás tevékenységének újraindítása. Azaz például legyen készlete, tudja fizetni a munkavállalók bérét (Személyi jellegű ráfordítás teljes összege), vagy bérelt ingatlanok bérleti díját. Fontos szempont, hogy kizárólag azokat a számlákat fogadják el, amelyek a hitelkérelem benyújtását követően kerültek kiállításra, valamint azok a munkabérek kerülnek elszámolásra melyek a hitelkérelem bejutását követő időszakra vonatkoznak.

Megéri felvenni?

Minden vállalkozónak, cégtulajdonosnak mega kell mérlegelnie ezt a döntést. Viszont, ha nyereségesen gazdálkodtál a járványidőszak előtt, de most visszaestek a bevételeid (tartalékaid fogyóban) érdemes kihasználnia ezt a lehetőséget. Előnye, hogy max. 3 évig türelmi idő kérhető, ami fellélegzést jelenthet. Egy átlagos hitellel szemben ez alatt nem ketyeg a kamat, azaz csak a felvett összeget kell majd visszafizetned a futamidő végéig. Talpra lehet állni és ki lehet gazdálkodni ezt az összeget a következő években, úgy hogy nem veszíted el esetlegesen a bérelt ingatlanodat és tapasztalt munkatársaidat sem.

A fenti bejegyzés nem teljeskörű, az egyes hitelintézetek más-más feltételeket írhatnak még elő az igényléshez. Ezért mindenképp tájékozódni szükséges a számlavezető bankodnál.

Visa vs Mastercard - Mi a különbség? Melyiket válaszd?

Minden nap összefutsz, ezzel a címben szereplő nevekkel vásárlásaid során. Néha felmerülhet miben más és melyik a jobb választás számodra. A legtöbb esetben bankszámlanyitáskor merül fel először a két társaság neve. Ilyenkor elgondolkozol, melyik lehet a befutó. Akár a következő kérdések is felmerülhetnek benned: Egyformák? Mindkettő legyen? Csak az egyik nem elegendő? Melyiket hol fogadják el? Melyik milyen plusz szolgáltatást nyújt? Ezt fogom körbejárni a következőkben.

credit-card-851506_1280.jpg

Mik is ezek pontosan?

A két társaság nem bank, a bankolásból, pontosabban a kártyás vásárlásól szerzik elsősorban bevételeiket. Fizetési hálózatot üzemeltetnek és a vásárlások után az elfogadóhelyek (boltok, szállodák, webshopok, stb.) százalékos díjából tartják fenn magukat.

Használati szempontból ma már nincs nagy különbség, szinte bárhol tudsz velük fizetni. Egyedül külföldi utazásai során, amikor a világ másik felére mész, vagy harmadik Világ-beli országba utazol érdemes a bankod segítségét kérni, hogy megtudd az adott országban használható a kártyád.

Mégis mit lehet róluk tudni?

A Visa 100 %-ban USA tulajdonú társaság. Mastercard széles körben európai terméknek tekintik, viszont a központja szintén az USA-ban található. Több mint 200 országban, közel 40-40 millió elfogadóhellyel rendelkeznek. Vásárlási tranzakciók alapján a Visa 185,5 milliárd USD, a Mastercard 108,4 milliárd USD részesedéssel bír világszerte. Piaci kapitalizáció terén a Visa 485,353 milliárd USD, ezzel szemben a Mastercard 380,537 milliárd USD.

A devizanemben való elszámolásban van különbség a két társaság között. A Visa USA dollárban (dollár), ezzel szemben a Mastercard az eurózónában euróban azon kívül pedig dollárban számol.

Mit jelent ez számodra? Külföldi vásárlásod során a kártyatársaság euro vagy dollárban továbbítja a vásárlásaid összegét a forintszámlát vezető bankodhoz. Ott pedig ezt átváltják forintra. Ez egy példát szemléletesebb. Romániában vásárolnál lejben valamit, akkor a kártyatársaság ezt nem forintba, hanem először euro vagy dollárban váltja. Ezt küldi el a bankodnak, aki ezt az euro vagy dollár értéket váltja forintra, azaz kettős konverziód lesz. Ezzel szemben USA-ban Visa a kártyás vásárlásnál egyből dollárról forintra váltás történik. Ezért célszerű külföldi utazáskor figyelni a kártyánkra, mivel a dupla konverziónak nagyobb költsége lehet a váltásnak.

accounting-761599_1280.jpg

Amit fontos tudni, hogy NEM a vásárlás napján aktuális árfolyamot használja a bank, hanem aznapit, amikor ez igénylés teljesen a bankhoz kerül és könyvelés megtörténik. Erre 30 napjuk van. Extrém példa, viszont előfordulhat, hogy egy vásárlás és a végső könyvelés között hetek is eltelhetnek.

Mindkét társaság rendelkezik betéti- és hitelkártyával. Legfőbb különbség, az első esetben a saját pénzedet, míg utóbbi esetben meghatározott hitelkeret terhére hajthatod végre tranzakcióidat. Ez utóbbi váratlan kiadásokkor jöhet jól, valamint kamatmentesen használhatod az összeget, ha megadott határidőn belül visszafizeted azt.

Külsőben még egy lehetséges eltérés található, ami érdekes lehet számodra. Ez nem más, mint a dombornyomott vagy elektronikus kártya. Régebben nagy volt a különbség, ma már viszont szinte elhanyagolható. Az első esetben vésett számokkal található meg a kártyaszám, utóbbi esetben nyomtatva. Évekkel ezelőtt dombornyomott kártyáknak presztízs értéke volt, biztosítás kapcsolódott hozzájuk. Az elektronikus kártyákhoz aktív kapcsolat kellett.

Milyen plusz szolgáltatás jár hozzájuk?

Nem elhanyagolható szempont, hogy a kártyához, milyen szolgáltatási csomag jár.

Először is ott van a Mastercard magyar kedvezményportálja, a Priceless Specials, amely minden Mastercard betéti- és hitelkártyával felhasználható kedvezményeket kínál, csak regisztrálnod kell. A legtöbb bank kínál – főleg prémium és privát ügyfeleknek - Gold, Platina és World kártyákhoz prémium szolgáltatást, valamivel ízléstelenebb weboldal kapcsolódik hozzá, ahol drága és vagy luxus ékszerekre, valamint dizájner ruhákra kaphatunk kedvezményeket, de megjegyezhetjük, található itt is kedvezményes haj- és szakállnyíró készülék, féláron. Ez utóbbi kártyák utazók számára lehet ideális, számos magyar wellness-szállodába lehet itt kedvezményesen foglalni.

A Visa is rendelkezik kiegészítő szolgáltatásokkal. Visa Prémium Program név alatt szállodai- és utazási kedvezményeken túl prémium sportolási és rendezvény lehetőségeket kínálnak.

Csak ez a két társaság közül lehet választani?

A válasz természetesen nem, viszont ők ketten a legnagyobbak a piacon. A lenti ábrán jól látható ennek aránya. Az ábra az USA-ra vonatkozik, viszont a legtöbb adat, amit találtam hasonló számokat mutat. A Visa legnagyobb, mint betéti, mint hitelkártya arányában. Őt követi a Mastercard, valamint a harmadik legnagyobb az American Express. Ez utóbbi Magyarországon már nem elérhető. Pár éve vezették ki, az OTP banknál lehetett ilyen kártya típust igényelni.

 nilsstat.jpgForrás: nilsonreport.com

 

Végül is melyiket válaszd?

Nincs általánosságban mondható jó döntés, ami mindenkinek tökéletes lenne. A saját szokásaidat kell figyelembe venni.

  • Hol akarsz vásárolni vele? Mindennapok alkalmával vagy online?
  • Kedvezményeket igénybe akarsz venni?
  • Pénz visszatérítést ki tudod használni?
  • Sokat jársz külföldön?

A fenti kérdések megválaszolása segíthet a döntésben.

A megtakarítás fontos, de melyiket válaszd?

Ha már tudsz rendszeresen félretenni fizetésedből, egyből felmerülhet a következő kérdés. Melyik megtakarítási formát válasszam? Az interneten keresve rengeteg nagy hozamot és gyors meggazdagodás kínáló lehetőséggel találkozhatsz. Viszont ezeket célszerű fenntartással kezelni.

Mindenki számára fontos, hogy rendelkezzen megtakarított pénzzel. Nem csak azért kell, hogy egyes váratlan kiadásokat fedezhessen, hanem a jövőben tervezett nagyobb kiadások esetén ne kelljen vagy legalább kevesebb hitelt kelljen felvenni. (Értem ez alatt lakás, ház vagy autóvásárlást.)

Tovább egy létbiztonságot is ad a megtakarítás. Legtöbb pénzügyiszakember szerint 6-12 hónapnyi megtakarítás szükséges. Ez már segít átvészelni egy esetleges munkahely elvesztést, biztonságérzetet nyújt amíg új munkahelyet nem találsz.

Biztosra veszem, azt szeretnéd, hogy megtakarításod megtérüljön. Ha otthon párnahuzatban tartod a pénzed, akkor ebben a formában nem fog megtérülni. Sőt idővel veszteni fog értékéből. Ez utóbbi az inflációnak “köszönhető”.

Mi az infláció?
Az infláció a pénz vásárlóerejének folyamatos csökkenése, az árak, az árszínvonal folyamatos emelkedése. Az inflációt pénzromlásnak is hívják.

Rendszeres megtakarításod már van akkor érdemes átgondolni mire és mikor akarod fordítani ez a pénzösszeget.

Az alábbi kérdéseket célszerű feltenni magadnak:

  • Mennyit szeretnél megtakarítani és mikor?
  • Szeretnéd, hogy mindig hozzáférésed legyen a pénzhez?
  • Egy bizonyos vásárlás miatt kezdesz el megtakarítani?

Fontos szempont az idő, hogy milyen időtávra akarod pénzedet elhelyezni, ez lehet rövid közép és hosszú távú befektetések. Rövid távon várható / váratlan kiadások miatt érdemes tartalékolni a pénzedet. Ehhez könnyen hozzá tudj férni és ha minimálisat is, de kamatozik. Ilyen lehet egy bankbetét vagy állampapír.

Közép-hosszú távú megtakarításnál már több évre tervezel, célja lehet lakás vagy nyugdíjcélú. Ide tartoznak a hosszú távú állampapírok, befektetési alapok, ETF-ek, részvények és az önkéntes nyugdíjpénztárak.

Másik fontos szempont a kockázat. Ezt is szem előtt kell tartani. Vannak alacsony kockázatú és magas kockázatú megtakarítási formák. Itt érdemes a saját tűréshatárodnak megfelelő formát választani. Ehhez segítséget is kérhetsz pénzügyiszakértőktől. Alacsony kockázati kategóriába tartoznak a bankbetétek, állampapírok. Ezek nagyobb biztonságot jelentenek, viszont cserébe alacsonyabb relatív hozamot kínálnak. Magas kockázatúak a tőzsdei termékek vagy egyes befektetési alapok. Nagyobb az árfolyammozgás cserébe nagyobb is az elélhető hozzám. Ez utóbbit hosszú távra érdemes választani statisztikák szerint 5-10-20 éves távon nyereséges megtakarítási formák tartoznak ide.

A lenti ábrán látható (1950-2019 közötti statisztika alapján), hogy a részvény (zöld) oszlopa 1 éves intervallumban mind pozitív, mind negatív irányba jelentősen kimozdulhat. Azaz akár nagyon nyerhetsz, viszont bukhatsz is vele. Viszont évek előrehaladásával ez egyre inkább nyereségbe fordulhat. Az összehasonlítási alapnak a kötvényeket (kék) és a vegyes (szürke) portfóliót hozza fel. Ebből is látszik, hogy érdemes több termékben megosztani a kockázatot (azaz diverzifikálni)

bef_portf_line.png

Most, hogy áttekintettük a főbb általános információkat, nézzük is meg első lehetséges megtakarításokat, a bankbetéteket és az állampapírokat.

Bankbetét
Bankszámlától elkülönítve tarthatod a pénzed. (Ez az egyik nagy előnye, ha elveszíted vagy ellopják a bankkártyádat, csak a bankszámládon található pénzhez férhetnek hozzá.) Könnyen hozzáférhetsz a pénzedhez (likvid), nem kell a kiutalással/visszaváltással bajlódni. Alacsony a kamat, ezzel párhuzamosan a kockázata is. 100.000 euróig biztosítva van az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által. Ha pénzt veszel ki belőle akkor a kamat egy részét vagy egészét elveszítheted. A legtöbb Banknál kínálnak ilyen terméket, döntően 1% körüli vagy alatti kamattal.

Nyereménybetét
Bankbetétnél egy kicsit izgalmasabb termék. A kamat nyereményalapba kerül. Ebből pedig a bank időközönként sorsol nyereménytárgyakat. Az OTP banknál autót, a Takarékbanknál autót és egyéb tárgyi nyereményeket sorsolnak ki. Aki betétben gondolkodik, az alacsony kamat környezet miatt ez is ideális lehet, mivel itt akár nagyobb értékű terméket is nyerhet. ez a termék is 100.000 euróig biztosítva van OBA által.

Állampapírok
A nevéből következtethető az állam által kibocsátott termék. Abban az esetben, ha állampapírt veszel, akkor előre meghatározott időre pénzt adsz az államnak. Az állam ezért meghatározott kamatot fizet. Az állam 100 %-ban garantálja a visszafizetést. Előnye a biztonság és a nagyobb kamat bankbetéthez képest. Hitelintézetektől és a Magyar Államkincstárnál is lehet vásárolni. Ez utóbbi előnyösebb ugyanis itt ingyenes a számlavezetés. Az állampapírok listáját a www.allampapir.hu oldalon nézheted meg.

 Melyik főbb termékeket választhatod? 

  • 1 éves Magyar Állampapír: nevéből adódóan egy éves a futamideje és a futamidő lejártakor 2,5%-ot fizet.
  • Prémium Magyar Állampapír: Ennek két fajtája van a 3 és 5 éves papír. Ennek változó a kamatozása, inflációhoz kötött. Az infláción felül 1 és 1,25%-os kamatprémiumot fizet. Ennek előnye, hogy figyelembe veszi az inflációt, azaz a pénzromlást.
  • Magyar Állampapír plusz: 5 éves futamidejű, 5%-os hozamot biztosít. Jelenleg az egyik legnépszerűbb termék kedvező kamatozásának köszönhetően.

Az állampapírok futamidő alatt is visszaválthatóak, ebben az esetben tört időszakra kamat jár. Itt szem előtt kell tartanod, hogy a lekötést követő időszakban még lehetséges, hogy nem jár kamat. Érdemes figyelni a papír visszavásárlási szorzóját, azaz hogy milyen árfolyamon kapod meg a pénzed.

allampapir_hu.pngJelenleg hosszútávra Prémium Magyar Állampapír és a Magyar Állampapír plusz közül érdemes választanod, ha ebben a kategóriában gondolkodsz. Ugyanis ennek a kettőnek magasabb a kamata, mint az infláció. (2021. márciusi inflációs érték 3,7%) Ha azzal számolsz, hogy marad a jelenlegi inflációs környezet akkor érdemes Magyar Állampapír pluszba fektetned, ha viszont magasabb inflációs számmal számolsz, akkor érdemes a Prémium Magyar Állampapírba fektetned. Utóbbi esetében ugyanis reálhozamod 4% vagy fölötti infláció esetén kedvezőbb.

inflacio_var.jpg 

Ez egy több részes bejegyzés első része, a következőkben más befektetési, öngondoskodási formákat is bemutatok.

 

 

A fent olvasható bejegyzés nem befektetési tanács, jogilag nem felel meg a szolgáltatásnak, hiszen nem adott személyre szóló tanácsot. Kérlek tartsd szem előtt, hogy ez a bejegyzés kizárólag tájékoztató jellegű, nem minősül értékpapírok jegyzésére, vásárlására vagy eladására történő felhívásnak. Ugyan a megjelenő információk olyan adatokat és információkat tartalmaznak, amelyeket megbízhatónak és pontosnak tartok, a leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban felelősséget nem vállalhatok.

Vigyázz, lopják az adataidat! Mit tehetsz ellene?

Napokban jött a hír rengetegen kaptak futárszolgálat nevében küldött SMS-t linkkel. Erről kiderült csalási kísérlet. A link egy alkalmazást tölt le, ami valójában nem „csomagot” követ, hanem a telefonodról gyűjti az adatokat (köztük banki adatokat is). Valamint továbbítja magát ismerőseidnek is. Mit tehetsz ez a típusú csalás ellen? Hogyan védekezhetsz ellene? Ezt fogom körüljárni ebben a bejegyzésben.

data-1590455_1280.jpg

Első és legfontosabb, hogy NE KATTINTS az SMS-ben található linkre vagy ha mégis megtörtént ne telepítsd az alkalmazást.

Ha mégis telepítetted szerencsére viszonylag könnyen eltávolítható, ehhez telepítened kell a Play Áruházból az alábbi alkalmazást, ami automatikusan eltávolítja a kártevőt: 

https://play.google.com/store/apps/details?id=space.linuxct.malnistall

Ha ez megtörtént és az eltávolítás sikeres volt, állítsd vissza alaphelyzetbe a telefonodat (Android készüléken Telefon visszaállítása menüpontban található). Ezt törölni fog minden adatot, gyári állapotba kerül telefonod. Viszont csak ezzel érheted el, hogy nem marad káros kód valamelyik alkalmazásban.

Jó ha tudod, csak Android készülékre káros ez az alkalmazás, iOS-en és PC-n nem működik.

Most hogy eddig megnéztük hogyan távolíthatjuk el ezt a káros alkalmazást nézzük meg mit tehetünk az ellen, hogy a jövőben hasonló támadásérjen.

Ez egy világméretű csalási kísérlet több országban is felütötte fejét A fent tárgyalt esetet adathalászat kísérletnek nevezik. Ez az egyik legegyszerűbben kivitelezhető és a legnagyobb valószínűséggel sikeres támadási forma egyike.

Hogyan ismerhető fel az adathalászat?

  • gyanús feladó - magyartalan speciális karaktereket tartalmaz a feladó neve
  • eltérő formai jegyek - nem megszokott megszólítás; szövegezés, aláírás eltérő
  • nyelvtani vagy nyelvhelyességi elírások - látszik rajta, hogy nem fordított elegendő időt megfelelő mondatszerkezet kialakítására, kvázi Google fordítóval fordították le a szöveget
  • sürgetés bármilyen formája
  • váratlan levél
  • bizalmas információt kérnek – bankok és egyéb szolgáltatók nem kérnek levélben semmilyen azonosítót, főleg nem jelszavakat
  • visszautasíthatatlan ajánlat - nagyon kedvező vagy olcsó termék/szolgáltatás esetében gondoljuk meg tényleg megéri mert lehet, hogy nem valódi az ajánlat.


Mit tegyünk, ha adathalászatra gyanakszunk?

  • ne kattints a linkre és vagy a csatolmányra
  • ne válaszolj a feladónak
  • töröld az üzenetet
  • ha teheted a szolgáltató részére küldj értesítést a központi címünkre, hogy másokat értesíteni tudjanak erről a csalási kísérletről

Jelszavaidat soha ne add ki másoknak. Jelszavakban használj nagybetű kisbetű speciális karaktert és számokat. Ahol teheted kétfaktoros azonosítást kapcsold be, ilyen például a Google szolgáltatásai közül Gmail. Jelszavaidat ne szöveges fájlban tárold, ha mégis számítógépen vagy online szeretnénk tárolni, használjunk erre szakosodott jelszó nyilvántartó alkalmazásokat. Ezek fizetősek viszont megéri. Felesleges és kellemetlen szituációkat kerülhetsz el ezek segítségével. Adataid ellopása esetén nem kell rendőrségre, a szolgáltatóhoz leveleket, telefonokat intézni, valamint bankoddal sem kell vitás esetekbe bonyolódnod. Továbbá idő mire kártalanítanak. Amennyiben kártalanítanak nem pedig a vizsgálat végén kiderül, hogy hibáztál és nem fizetnek. Pár ismert jelszó kezelő programot megemlítek, nézz utána, melyik konstrukció tetszik, ilyen a Nordpass, Keeper, vagy a Dashlane.


Online vásárlásnál mindig figyeld, hogy a címsorban a lakat jelzés zárt legyen ez biztosítja, hogy adataink biztonságban vannak. Ez biztonságos kapcsolatot jelez, ha bankkártyás adataidat megadod akkor ez mindenképpen figyelendő. Tovább bankkártya adatok megadásakor érdemes virtuális billentyűzetet használni. Én is így teszek ugyanis vannak billentyűzetfigyelő programok, amiket a háttérben feltelepítenek és figyelik, hogy milyen billentyűket nyomsz meg. Ezzel könnyedén ellopva bankkártya számodat és a bankkártya biztonsági CVC kódodat.

lock_8ffed52eb933.png

A biztonságra mindig figyelj oda, próbáld megóvni adatainkat a virtuális térben. A fenti leírtakat próbáld meg betartani, ezzel magadat megvédeni. Ha teheted olvass utána, hogy ezen felül milyen feltételekkel járulhatsz hozzá az online biztonságodhoz.

süti beállítások módosítása