Módosítással próbálja védeni a leendő adósokat az MNB. Az adósságfék néven ismert törvény módosításával a változó kamatozású jelzáloghiteleket akarják visszaszorítani.
Az elmúlt közel egy évben az MNB nagy hangsúlyt fektetett az általa kialakított Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) elterjedéséhez. Ennek a konstrukciója a legtöbb bank esetében 5 és 10 évre fix, ezzel elkerülve egy meredek kamatemelkedést. Ahogy ezt láttuk pár éve a devizahitelesek törlesztőrészletein. Az érdeklődés hatalmas ezen termékek után, jelenleg már több mint az igénylések fele MFL vagy egyéb fix kamatozású hitel.
A fogyasztók védelme érdekében a következő lépésben az adósságfék néven ismert szabályt akarják módosítani idén októberben. Ennek keretében a jelenlegi 50, valamint 60%-os limitet csak a legalább 10 évre vagy végig fix kamatozású jelzáloghiteleknél marad meg. További újítás, hogy az eddigi 400 ezer forintos fizetési határt felemelik 500 ezer forintra.
A fix kamatozású hitel felé terelést ezzel el tudják érni. Ugyanis ha átlagbérrel számolunk legalább 5, de inkább a 10 évig fix kamatozású hiteltípus választható. Az MNB-nek pont ez a célja, azaz a kiszámítható törlesztőrészlet és a fix kamatozás. Ezzel akár egy hosszabb válság is áthidalható törlesztőrészlet emelkedés nélkül.
Jelenleg a hosszabb periódusú rögzített kamattal kínált hitelek magasabb ügyleti kamattal rendelkeznek, a változó kamatozású hitelekkel szemben. Ez most törlesztőrészletben magasabb összeget jelenthet, viszont hosszú távon átfordulhat.
Ha a nem is közeli jövőbe tekintünk, hazánkban is elkezdik a kamatemeléseket. (Az USA-ban már előrébb járnak, igaz ők hamarabb vitték le alacsony, 0% körüli értékre az alapkamatot. Náluk idén négy kamatemeléssel számolnak.) Magyarországon leghamarabb, az előrejelzések szerint 2019 közepén indulhat el a jegybanki alapkamat emelése. Ez pedig magával vonzza a változó kamatú hitelkonstrukciók törlesztőrészlet emelkedését. Ezért is célszerű a fix kamatot változtatni, ugyanis akár egy százalékpont emelés is 8-10%-os törlesztőrészlet emelkedést hozhat magával.